VETO
Správy
Strany
Médiá
Politici
Vláda
Parlament
SK
EN
Všetky videá
Maďarská aliancia
Pásztor Bálint és Gubík László: Megbékélés a kollektív bűnösség árnyékában?
9. februára 2026
Otvoriť na YouTube
Zhrnutie
AI zhrnutie zatiaľ nie je dostupné.
Spracúva sa
Zdroj: spracovanie zhrnutia videa
Prepis
0:00
Hölgyek és urak, egy olyan beszélgetéssel folytatjuk a mai munkánkat,
0:05
ami azt hiszem, hogy még nem volt ebben a témában egészen biztosan,
0:13
és két olyan beszélgető társat köszöntök itt,
0:17
akik egy másik generációhoz tartoznak abban a tekintetben,
0:22
hogy nem a klasszikus 90-es évek elejé rendszerváltók,
0:25
ellenben más vonatkozásban igenis rendszerváltók,
0:30
nem csak a korukból adódóan, hanem abból a politikai küldetésből adódóan is,
0:36
amit ők szellemi hagyatékként vállaltak.
0:40
Pásztor Bálint úr, a Váldásági Magyar Szövetség elnöke.
0:45
Bálint, köszöntünk nagy tisztelettel és szeretettel.
0:50
Ha szabad, akkor Bálintot úgy is bemutatnám,
0:55
mint annak az örökségnek a további vője,
0:58
amit édesapja a VMS legendás elnöke,
1:01
Pásztor István kezdett el,
1:03
és nagyon nagy eredményességgel folytatta.
1:06
Gubik László barátomat pedig úgy mutatnám be,
1:10
mint Durai Miklós szellemi hagyatékának képviselőjét és további vőjét.
1:15
Ő előtte az a kihívás van,
1:18
hogy ebből a hagyatékból, ha lehet, minél többet valósítson meg,
1:23
és hogy mi az, amit meg kéne valósítani,
1:25
arra pedig Fialabútora János zárszava teljesen egyértelműen feladatot és irányt határozott meg.
1:33
Úgyhogy erre is kapcsolódnék,
1:36
és egy ilyen háromkörös beszélgetést szeretnék veletek folytatni.
1:40
Induljunk ki onnan, amivel János is a végén befejezte a mondandóját,
1:46
hogy nyilván mindkét államnak, Szerbiának és Szlovákiának is volt a 90-es években
1:52
egyfajta identitás képző feladata, identitás megjelölő küldetése,
1:59
és hát Szlovákia, ahogy itt el is hangzott, ezt önmagában egy szlovák nemzeti államként határozta meg.
2:06
Valami hasonló volt az elképzelés Szerbiában is a 90-es évek elején.
2:10
Tehát honnan indult ez a két állam, mik az analógiák, mik a különbségek esetleg,
2:15
és itt most kifejezetten a 90-es évek, tehát az állam öndefiníciója tárkörében tennék egy kört,
2:22
és utána pedig rátérnénk arra, hogy ezen belül mi az, amit a magyar közösség,
2:28
az aktuális magyar pártok éppen ellenzékben vagy kormányban tudtak tenni,
2:32
és a végén pedig egy harmadik körben megkérdezném azt, hogy mi a teendő.
2:37
Tehát elsőként a kérdés úgy hangzolna mindkettőtöknek,
2:41
hogy hogy értékelitek azt az indulást, definíciót a szlovák állam részéről,
2:47
illetve Szerbiában, ami a 90-es évek rendszerváltásában megjelent.
2:52
Kedves Bálint először neked adnám akkor a szót.
2:55
Köszönöm szépen a lehetőséget, a meghívást, hogy itt lehetek,
3:06
és köszöntök mindenkit nagy szeretettel, nagy tisztelettel.
3:10
Elnézést kérek azért, hogy ez egy felvidéki röplátogatás lesz,
3:14
és mindösszesen egy, nem tudom, másfél órát fogok itt önök között tölteni,
3:19
de négy órakor már Dunaszerdahely testvértelepülésén,
3:24
zentán kell a Magyar Kultúra Napjának a délvidéki központi ünnepségén lennem.
3:29
Szabad Károl Dunaszerdahely másik testvértelepüléséről indultam ma valamikor reggel.
3:38
Szerbia tekintetében definíciós kérdés az,
3:44
hogy mikor és hány darab rendszerváltás volt az elmúlt évtizedekben.
3:50
Szerbia talán még egy Szlovákiánál is bonyolultabb terep ilyen szempontból.
3:58
Már csak ha abból indulunk ki, hogy én 1979-ben a Jugoszlás Szocialista Szövetségi Köztársaságban születtem,
4:07
azóta volt Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, volt Szerbia és Montenegró államközösség,
4:13
van szerb köztársaság, tehát itt az elmúlt röpke néhány évtizedben is már néhány államterületén sikerült sok vajdossági magyarnak és szerbnek élnie úgy,
4:26
hogy nem költözött el a szülőfalujából vagy pedig a szülővárosából.
4:31
az 1970-es éveket megelőzően is ez így volt, tehát rengeteg államalakulat működött.
4:40
Én azt szoktam mondani az egyetemen a hallgatóimnak, hogy amit az államelmélet kitalált az elmúlt évszázadokban,
4:49
az Szerbia, vagy hát a mai Szerbia mindent megpróbált, kipróbált, letesztelt, és hát most az van, ami van.
4:59
2006 óta van önálló független, szuverén Szerbia, azt megelőzően más államalakulatok voltak.
5:06
Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert ugye amikor egy állam újra alakul, vagy újra definiálja magát, vagy új alkotmányt hoz,
5:15
esetleg ez még névváltozással is jár, akkor minden előről indul.
5:22
És mindig észnél kell lenni, hogy az, ami jó, az maradjon, az, ami rossz, az meg lehetőleg tűnjön el.
5:29
És a rendszerváltozások, vagy a rendszerváltások tekintetében,
5:34
ugye egyszer volt egy a 90-es évek elején, amikor újra bevezetése került a több pártrendszerhez,
5:39
viszont mi nálunk a Milosevici diktatúrának az éveivel járt együtt egészen 2000-ig.
5:46
Aztán volt 2000-ben egy rendszerváltás, egy október 5-i fordulat,
5:50
amikor a demokratikus erők kerültek hatalomra,
5:55
majd bizonyították azt, hogy hogyan kell, vagy lehet egy teljes mértékben sikertelen rendszerváltást megvalósítani,
6:06
ami semmiféle elvárásoknak nem tette leget, vagy pedig a reményeket nem váltotta be.
6:14
2012-t követően volt egy újabb rendszerváltás, amikor más név alatt egy kicsikét másképp,
6:22
és gyökeresen más politikával visszatértek a hatalomba azok az erők,
6:27
amelyek a 90-es éveket is fémjelezték Szerbiában.
6:31
Ezekkel az erőkkel sikerült szót értenünk 2013-14-ben,
6:37
aminek következtében meg tudtuk valósítani a szerb-magyar megbékélés,
6:41
de talán ne rohannyunk ennyire előre, mert ez majd a későbbiekben lesz téma.
6:47
Azt tudom mondani az elmúlt évtizedek tapasztalatait figyelembe véve a személyes tapasztalataimat is,
6:55
mert most februárban lesz 19 éve annak, hogy most már 8 mandátumban
7:01
szerbiai parlamenti képviselő vagyok, nálunk egy picit gyakrabban vannak választások,
7:05
mint hogy az egészséges lenne, meg mint hogy az máshol szokott lenni,
7:09
hogy elég egyetlen egyszer rossz döntést hozni,
7:14
és utána évekig, évtizedekig hozza a, vagy iszza a közösség ennek a levét.
7:21
Volt nekünk egy médiaprivatizációs bonyodalmunk, egy kötelező médiaprivatizáció a 2000-es évek elején,
7:28
amiből hatalmas gondok alakultak ki, úgyhogy ezért fontos az,
7:32
hogy mi magyarok ott legyünk a törvényhozásban mindenhol,
7:36
és ezt kell a magyar közösségnek mindenhol megértenie,
7:39
hogy csak magyar párt képviselhet magyar érdeket,
7:43
és hát vajdaságban, meg felvidéken is ez így van,
7:45
nincsen semmi különbség, meg Erdélyben is, és mindenhol más.
7:55
Köszönöm szépen, és engedjétek meg a melletot, szeretettel üdvözlök mindenkit,
8:00
hogy kicsit a rendezvény védnökeként mondjam el az első gondolataimat.
8:06
Köszönöm szépen Szabó Tibornak a rendezvény és a konferencia megszervezését.
8:12
Bátor cselekedett volt.
8:15
Mondhattám azt, hogy a keretbe szeretném foglalni az adventi időszakot,
8:19
az újévi időszak első heteivel, hogy Dunaszerdahelytől Dunaszerdahelyig,
8:24
mert ebben a városban, a Csallóköz fővárosában fogalmaztuk meg az ártatlanság menetén
8:30
a polgári engedetlenségnek a gondolatát,
8:33
hogy a 2026. januárját a felvidéki magyar közösségnek
8:36
és minden igazság, szerető és jóérzésű embernek
8:40
a polgári engedetlenség eszközeivel kéne kezdenie.
8:43
És itt is gratulálok és köszönöm mindenkinek a bátorságát,
8:46
aki ezt akár nemzetközi fórumon, erről szól majd a következő beszélgetés,
8:51
amikor Vincel Óránt is és Tárnok Balázs is elmondják azt,
8:54
hogy az elmúlt 48 órában mi is történt tulajdonképpen Strasbourgban,
8:58
és ott a felvidéki magyar szakértők mit értek el,
9:03
illetve mi várható a következő hetekben, hónapokban.
9:06
És hát köszönöm szépen civil vonalon, Fiala Butora Jánosnak is,
9:09
illetve nem civil vonalon, hanem pártunk vonalán orosz őrsnek,
9:13
illetve Stubende Katillának azt az újévi petíciót,
9:16
amiben lényegében 5 pontban össze is lett foglalva az,
9:20
ahová el akarunk jutni, és ami a felvidéki magyar közösségnek,
9:25
és az azt képviselő politikumnak, a Magyar Szövetségnek,
9:28
a feladata lesz a következő hetekben, hónapokban, időszakban.
9:35
És hát köszönöm szépen, elnök úr Bálint, neked is azt, hogy elvállatod a meghívást,
9:39
és köszönöm azt is, hogy amikor az egész ügy kirobbant, nevezzük így benes ügynek,
9:44
akkor talán a Kárpát-merencében az elsők között voltál,
9:48
aki politikusként kiállt melletünk, aki politikusként sorsközösséget vállalt a felvidéki magyar közösséggel,
9:54
és aki nemcsak sorsközösséget vállalt, hanem egy olyan modell előrevetítésével is előállt,
10:01
ami lényegében a mi feladatunk is lesz a következő időszakban,
10:07
de egészen biztos, hogy odáig nem fogunk eljutni, amíg nincs parlamenti képviselete a magyar közösségnek.
10:13
Hívjuk ezt magyar-szlovák történelmi megbékélésnek, történelmi kiegyezésnek,
10:18
dokumentum elkészítésének és minden részlet kérdés kidolgozásának,
10:23
ahogy ez Magyarország és Szerbia között megtörtént.
10:27
Tehát, hogy ez a mostani beszélgetésnek a témája,
10:30
és most már kilépek a védnök szerepéből, örömmel vállaltam egyébként a felkérést,
10:35
és a pro-hungárika kommunitátének jó munkát is kívánok,
10:39
és most már a beszélgetőtárs sapkáját veszem föl,
10:43
talán még azzal a mondattal vagy gondolattal kiegészítve,
10:46
hogy bízom benne, hogy eljön az az idő is, amikor akár a pro-hungárika kommunitáte,
10:52
akár más szervezet, ilyen vagy hasonló jellegű konferenciákat abból a közösségi alapból fog megszervezni,
11:01
amely a mi kártalanításunkat szolgálja, vagy szolgálta.
11:05
Nos, Szlovákia fiatal államtapasztalatairól kérdezett engem Tibor.
11:19
1993-ban, amikor az önálló szlovák köztársaság megszületett, én akkor kezdtem az iskolás éveket,
11:28
tehát az januárban történt én, szeptemberben, ezzel csak arra utalok,
11:32
hogy itt azért a sorokban vannak jóval tapasztaltabb személye és jóval tapasztaltabb egyéniségei azért már a közösségünknek,
11:41
akiknek nem kell bemutatni ezt az időszakot.
11:44
És tekintettel arra, hogy az időnk véges azért is, mert Bálint, ahogy említette, hogy vissza kell utazni a vajdaságra,
11:51
és azért is, mert itt azért mégiscsak egyfajta magyar-szlovák kiegyezés elővetítései kéne eljutunk a beszélgetés végére.
11:58
Én fogok itt most állampolitikai, meg ilyen történészi értelmezésekben, meg alkotmányjogi előadásban bocsátkozni,
12:08
mert ezt a közönség, aki itt ül, tudja, tisztában vele, sőt átéltelt, tehát egy életének a részese volt.
12:15
Viszont, és ezzel zárom a zárókört, és ezzel rá is utalok az előttünk szóló Fiala Butora Jánosra,
12:24
hogy azért most 2026-ban, amit az elmúlt hetekben, hónapokban átéltünk,
12:32
az legalábbis lelkiekben, szellemiekben, mentalitásban, rokonságban van a 90-es évek meccserista gondolkodásával.
12:42
Tehát a nevezzük-e szlovák államfelfogásnak, hogy ez az ő államuk, ez az ő nyelvük,
12:47
ezek az ő intézményeik, és ez rájuk lett szabva.
12:51
És az a helyzet, hogy a házi feladatunk pedig az, hogy arról próbáljunk meg politikai eszközökkel is,
12:59
de megfelelő intellektuális képességgel is a vitát kezdeményezni, illetve a szlovák közvéleményben megjeleníteni,
13:08
hogy bizony ez a felfogás, az államnak ilyen térő értelmezése, az egyébként nem jó nekik sem.
13:18
Még hogyha ez nagyon mélyen gyökerezik, ott gyökerezik a 45-48 közötti időszakban,
13:23
és 93-ban is erre az útra léptek, végülis egy olyan államról, egy olyan nemzetről beszélünk,
13:29
aminek kettő állam alapítója volt, az egyiket József Tiszonak hívják, a másikat Lagymír Metsjarnak,
13:34
tehát hogy zárójelbe zárva, 21. században lehet, hogy megérett már az idő arra,
13:45
hogy ezt az államfelfogást bizony át kéne gondolni.
13:49
És hogy a csontvázak mennyire ott vannak azért a szekrényben,
13:55
az említett csontváz az meg is szólalt az elmúlt napokban,
14:00
ha már Lagymír Metsjart ide idéztük,
14:02
én nem tudom, hogy mikor hallották itt utoljára nyilatkozni,
14:05
mikor látták utoljára tévében,
14:07
mikor olvastak tőle utoljára interjút,
14:10
lásd csodát most ennek az üdnek a kapcsán,
14:13
pont amiatt, amiről szerintem a János beszélt,
14:16
hogy ő érzi azt, hogy itt mi a téjét úgymond,
14:19
tehát hogy egy államfelfogás,
14:20
vagy egy államról alkotott kép forog itt úgymond kockán,
14:24
vagy ennek a megerősítését kell most a szlovák politikumnak képviselnie,
14:27
tehát nem véletlen, hogy megszólalt,
14:29
és hát lásd csodát, mi volt itt a reakció,
14:31
vagy mi volt az ő úgymond hozzáadott értéke a történetben,
14:35
teljesen rendben van a december 11-én elfogadott büntetőtörvénykony módosítás,
14:40
annak mind a három új paragrafusával egyetlen egy probléma van benne,
14:44
hogy a Lex Benes az lehetett volna még szigorúbb is,
14:46
mert az a hat hónap, amit azért kapunk, hogy mi most itt beszélgetünk,
14:49
vagy azért kapnánk, hogy mi most itt beszélgetünk,
14:51
meg azért, hogy önök bennünket hallgatnak,
14:53
az mondjuk lehetne adott esetben egy év is, vagy több.
14:57
Tehát a házi feladat, így is az első kör után,
15:02
és ez egy piszok nehéz feladat,
15:03
és a már Durai Miklóst mondta Tibor,
15:06
ezt a hagyatékot kell képviselni,
15:08
mert ő ezzel ellen küzdött az együtt él,
15:10
és erre volt fölépítve,
15:12
hogy a meccsiarizmus eszmeiségét le tudja győzni,
15:17
de nem elég képviselnünk, mert azt tesszük,
15:19
ennek érvényt kell tudnunk szerezni.
15:23
Köszönöm szépen.
15:26
Elnök úr, fölkészült és rutinus politikus kérdezhetek tőle bármit,
15:30
úgyis azt mondja el, amit ő gondol,
15:31
de az így nagyon helyes.
15:33
De azért a mondandónajának a végén
15:37
valóban föl se élett az a fajta szlovák államiság definíció,
15:42
ami meccsiar idejében,
15:44
és a másik oldalon meg Milosevic idejében megjelent.
15:48
A következő körben az lenne a kérdés,
15:51
hogy egyrészt egy olyan történelmi állam esetében,
15:56
amilyen nevezhetjük így Szerbia,
15:58
aminek valóban több száz éves történelme van,
16:01
hogyan sikerült mégis a Magyar Szövetségnek,
16:05
a Magyar Képviseletnek
16:06
ezt a fajta saját identitásképzőpolitikáját megértetni a szerb többséggel,
16:14
és a reciprok kérdés pedig az,
16:17
hogy egy kevésbé több száz éves ső múlta jelentkező,
16:20
rendelkező Szlovákiában vajon miért nem sikerült,
16:24
akár még csak kormányzati pozícióból sem,
16:26
hiszen volt rá példa az elmúlt 25-30 évben,
16:30
hosszú évekig kormányzati pozícióban volt a Magyar Ék érdeképviselet,
16:34
ilyen-olyan formában.
16:35
Tehát egy kevésbé történelmének nevezhető országban mégsem sikerült ezt elérni.
16:40
Mik azok az elvek, módszerek, amivel sikeresek voltatok ebben a tekintetben Szerviában,
16:47
és mi az, ami esetleg kevésbé sikerült nekünk itt Szlovákiában?
16:52
Először is én is gratulálni szeretnék a konferenciához, meg a bátorsághoz,
16:56
aztán majd meglátjuk, hogy legközelebb engem beengednek-e Szlovákiába,
17:00
vagy ha beengednek, vagy ha beengednek, akkor kiengednek-e,
17:03
vagy hogy járok majd.
17:07
Szeretném, ha beengednének, mert, és ezt azért mondom, hogy mindenki legyen rá büszke,
17:12
hogy az önöki Európa legrégebbi maratonja ez a Kassai Maraton.
17:16
Én ezt egyszer lefutottam, hát ha lesz erre még lehetőségem a jövőbe,
17:20
és aztán nem kapcsolnak le a határon, de én őszintén fogok beszélni,
17:26
és nem azért jöttem, hogy okoskodjak, azt szeretném elmondani, hogy mi hogyan csináltuk.
17:32
Nem biztos, hogy csak így lehet, nem biztos, hogy itt úgy lehet,
17:36
de szeretném a lehető legrövidebben elmondani, hogy nekünk ez vajdaságban,
17:40
délvidéken hogy sikerült.
17:43
Egyrészt kellenek hozzá bátor emberek minden oldalról.
17:48
Ami a felvidéki magyarságot illeti, itt bátor emberekből nincs hiány bátor vezetőkből,
17:54
úgyhogy ez a feltétel itt egészen biztosan adott.
17:59
Kellenek hozzá bátor emberek Magyarországon és a kormányzatban, ez is adott Orbán Viktor miniszterelnök úrral és a nemzeti kormányra,
18:08
tehát ez se egy olyan dolog, ami hiányozna és amin dolgozni kellene.
18:12
Hát azon kell dolgozni, hogy ez így maradjon áprilist követően is,
18:15
de e tekintetben is én azt gondolom, hogy minden rendben lesz.
18:20
De kellenek a többség részéről is bátor emberek, a mi esetünkben ezek a szerbek, az önök esetében pedig a szlovákok,
18:28
és nekünk ilyen szempontból szerencsénk volt, mert voltak olyan bátor szerb emberek, akik ezt az ügyet fölmerték vállalni.
18:38
Azt is hozzá szeretném tenni, hogy azért segítettünk nekik abban, hogy bátrak legyenek,
18:43
tehát az előzte meg a szerb-magyar történelmi megbékélést,
18:48
hogy Pásztor István, az én édesapám, meg a Vajdossági Magyar Szövetségnek az előző,
18:53
ahogy Szabó Tibor mondta, legendás elnöke, időben elkezdett megágyazni ennek a történelmi megbékélésnek,
19:01
és még 2009-ben, amikor Szerbiában ellenzékben voltak azok, akikkel később meg tudtuk valósítani a történelmi megbékélést,
19:10
megtette az első lépéseket, és megtörtént egy kapcsolatfölvétel a szerb haladó párt,
19:20
így hívják nálunk a 2012 óta hatalmon levő pártot, ez Alexander Vucsity államfőnek a pártja,
19:27
hogyha így jobban ismerik, Orbán Viktor között, és Pásztor István volt az, aki Alexander Vucsityot és Orbán Viktort egy asztalhoz ültette még 2010-ben,
19:37
ez a magyarországi kormányváltást megelőzően történt, és két évvel azt megelőzően, hogy Vucsity hatalomra került volna Szerbiában.
19:47
És amikor hatalomra került először újra Orbán Viktor, aztán 2012-ben Alexander Vucsity,
19:54
akkor elkezdődött annak a megvalósítása, amiről 2010-ben úgy szégyenlősen szó volt.
20:01
És azt kell, hogy mondjam, ez is egy jó tapasztalat lehet, hogy nekünk nem a liberális erőkkel, baloldali erőkkel,
20:13
internacionalistákkal, globalistákkal sikerült Szerbiában ezt megvalósítani,
20:18
hanem azokkal a szerb nacionalistákkal, akik az 1990-es években a Milosevici rendszerben is aktív szerepet játszottak.
20:30
Tehát egy teljes átalakulás valósult meg az ő esetükben,
20:35
és nekünk magyar politikai pártként az volt a nehézségezügyben,
20:41
hogy a mi közösségünkkel megértessük azt, hogy ne tessék a 90-es években élni,
20:47
és ne az alapján ítéljék meg a szerb partnereinket, hogy mit mondtak vagy tettek a 90-es években,
20:55
hanem az alapján, hogy mi történt 2013-ban, 2014-ben.
21:00
időközben eltelt 10 újabb év, de azt kell, hogy mondjam, hogy még mindig vannak gondok e tekintetben.
21:07
Tehát még mindig a közösségünk tagjainak el kell azt magyaráznunk,
21:11
hogy ne az érdekelje, hogy mi volt a 90-es években,
21:14
az érdekelje, hogy 2013-ban, 2014-ben ezekkel sikerült megvalósítani a történelmi megbékélést.
21:22
És milyen elemekből állt a történelmi megbékélés, ezt nagyon röviden, leltárszerűen szeretném csak felvillantani.
21:30
2013-ban az történt, hogy a szerbiai parlament elfogadott egy deklarációt az 1944-45-ös magyar ellenes atrocitások elítéléséről.
21:44
Tehát egy képviselőházi deklarációban, határozatban elítélte az akkori hatalom mindazt, ami 1944-45-ben történt,
21:55
1944-45-ben pedig a megtorlás történt, amikor sok ezer némely kimutatás szerint több tízezer magyar vált áldozatul,
22:04
mindenféle bírósági ítélet nélkül fosztották meg, vagyonától jó esetben, rossz esetben vagyonától és életétől.
22:16
A parlamenti határozat elfogadásának a másnapján Áder János akkori magyar köztársasági elnök érkezett Belgrádban,
22:25
aki újra bocsánatot kért az 1941-42-es eseményekért.
22:31
Ezzel ugye a magyar társadalom még a második világháború ideje alatt szembesült,
22:36
meg aztán a 60-as években ugye van a Hidegnapok című film a 60-as évekből,
22:42
amely egészen élethűen és dokumentáltan mutatja be az 1941-42-es túlkapásokat, amikor a szerbek voltak áldozatok.
22:55
A szerbek ezt többszörösen viszonozták 1944-45-ben, de a szembesülés egészen 2013-ig szerb oldalról nem történt meg.
23:05
2013-ban ezt követően egy közös államfői főhajtásra került sor csúrogon,
23:12
amely az egyik délvidéki szimbóluma a 40-es évek borzalmainak,
23:16
ahol először ártatlan szerbek, majd ártatlan magyarok estek áldozatul.
23:22
És hát azt kell, hogy mondjam, hogy ezzel befejeződött volna a dolognak a deklaratív szakasza.
23:28
Tehát az, amikor parlamenti határozattal, közös államfői főhajtással,
23:35
emlékhely, avatással, mindkét fél szembenéz a 40-es évekkel.
23:41
De utána 2014-ben történt még egy fontos dolog, talán a legfontosabb jogi szempontból biztos, hogy a legfontosabb.
23:51
Azt történt, hogy az Alexander Vucsity által, tehát a jelenlegi köztársasági elnök akkor miniszterelnök volt,
23:59
vezetett kormány, hatájunk kívül helyezte azt a 2945 elején meghozott egykori jugoszláv határozatot,
24:10
amelyekkel a kollektív bűnösség elve alapján bélyegezték meg a teljes vajdossági magyar lakosságot és a németeket is.
24:22
Külön kihegyezve ezt három településre, ez a három település csúrog, amit az előbb emlegettem,
24:29
Mozor és Zsabja, ahol a csecsemőktől kezdve az aggastyánakig mindenkit háborús bűnösnek nyilvánítottak ki,
24:38
elvánítottak, elkobozták a vagyonukat és elüldözték a településeikről.
24:45
Azt gondolom, hogy ezt itt nem kell részletesebben taglalni, mert pontosan tudják, hogy miről van szó.
24:51
És ez az a jogi lépés, ami már nem csak deklaratív, hanem valóban jogi értelemben is,
24:57
70 év után 2014-ben egyrészt felszabadította a vajdossági magyar közösséget a kollektív bűnösség elve alól,
25:07
másrészt pedig szembesült a szerb társadalom is mindezzel.
25:15
Ez a legutóbbi lépés, ez a Vajdossági Magyar Szövetség konkrét jogi értelemben vett kezdeményezésére történt.
25:25
Mi voltunk a beterjesztők, a kezdeményezők, és a szerbiai kormány pedig meghozta ezt a határozatot.
25:35
Mi így csináltuk, a liberálisok a 2012-es legutóbbi rendszerváltást megelőzően csupán arra lettek volna hajlandóak,
25:47
ezzel indítottunk, de még mindig ott tartanánk, ha ők maradnak hatalmon,
25:51
hogy egy akadémia közi vegyesbizottság felállítására került sor.
25:56
A Magyar Tudományos Akadémia és a Szerb Tudományos Akadémia alapította meg ezt a vegyesbizottságot,
26:03
amely tudományos alapossággal elkezdte vizsgálgatni az áldozatokat,
26:09
és egy adatbázis elkészült a nemzeti oldallal,
26:14
meg hát ez sikerült megvalósítani, amiről beszéltem.
26:18
Egy picit hosszabban, mint ahogy szerettem volna,
26:20
de azt gondolom, hogy ezek a stációk, ezek fontossak, meg a sorrendiség.
26:27
Köszönöm szépen, elnök úr.
26:30
László Barátom, nyilván nem az lesz a feladat és a tisztet,
26:35
hogy az összes kritikát elmonda az elmúlt 20-25 év eredménytelenségéről,
26:40
de azért mégis az elnök úr által elmondott,
26:45
akkor azt képest, hol tartunk mi?
26:50
Hát, ahogy hallgattam elnök urat,
26:53
mintha az államszervezési tapasztalatoknak a idő távja
26:57
fordított arányosságban lenne a gesztusok tételére való hajlandósággal.
27:05
Tehát, hogy minél idősebb egy állam,
27:09
vagy minél több, vagy minél hosszabb tapasztalattal rendelkezik,
27:12
még hogyha legyen az a viszony bármilyen terhált,
27:15
annál inkább talán megvan a politika elitben az a bölcsesség,
27:18
hogy a számbeli kisebbségben lévő közösségekkel
27:21
valamiféle történelmi kiegyezésre jusson.
27:24
a szlovák államnál ezt a fordított arányosságot látom,
27:28
hogy paradox módon egy fiatal államtól lenne elvárható,
27:33
hogy a kezdet kezdetén rendezze a sorokat a nemzetiségekkel,
27:37
és megteremtse a demokrácia intézményrendszerének az olyan alapjait,
27:42
beleértve a nemzeti közösségeknek,
27:45
adott esetben még a magyarországi vagy magyar-szlovák alapszörződésben meglévő,
27:50
vagy abban foglaltak alapján, tehát a reciprocitás elve alapján,
27:54
és nem ezt látjuk, nem ezt látjuk,
27:56
hanem itt a deklarációk szintjén is,
28:01
és most már konkrétan egyes jogi intézkedések hatájon kívül helyezéség is sikerült eljutni,
28:07
nálunk pedig igazából a hatájon kívül helyezés meg valahol a csillagok között van,
28:16
és a deklarációk szintjén pedig pont az ellenkezője történik,
28:19
mert hogy a dekrétumok sértetetlenségének megváltozhatatlanságának a megerősítése történik,
28:25
azzal, ami 2007-ben a szlovák parlament elfogadott,
28:29
végül is 2025. decemberében ezt a szlovák kormány egyetlen egy mondat kivételével,
28:37
vagy egyetlen egy mondatnyi eltéréssel lényegében megerősített.
28:42
És nagyon érdekes az is, amit mondasz elnök úr,
28:44
hogy Szerbiában pont a nemzeti, vagy kormánypárti, vagy volt nacionalista erőkkel sikerült ezt a politikai bravúrt,
28:54
és egyébként szükségszerű nemzeti megbékélést tető alá hozni.
29:00
Itt is fordított folyamatokat, vagy ellentétes folyamatokat látok,
29:06
mert hogy nálunk a szuverenista erőkkel, vagy ha úgy tetszik a nacionalista erőkkel,
29:12
akiknek azért az előző időszakokban is, hát hogy is mondjam,
29:16
voltak olyan politikai cselekedeteik, amik miatt, hát hogy is mondjam,
29:20
a bizontalanság egy magyar ember részéről, vagy a bizalmatlanság joggal merül fel.
29:25
Nem 180 fokos változás történik, hanem inkább a régi reflexekre történő ráerősítést látjuk.
29:33
Ráadásul ebben egyfajta licitháború alakult ki a kormánypártok között,
29:38
és a kormánytagok egyes képviselői között,
29:42
ami végül is oda, hát a mi értelünkből nézve, vagy mi szemszögünkből nézve,
29:48
a negatív kicsúcsosodása a büntető törvénykönyv módosítása lett.
29:55
És ha van egy kisebbségi kormánybiztos, akit a magyar közösség ad,
30:02
ráadásul a magyar szövetségnek végül is döntő szava volt abban,
30:07
hogy ki is töltse be ezt a tisztséget,
30:11
akkor egy olyan kormány és egy olyan kormányfő,
30:14
aki egyébként kommunikációs szinten, politikai deklarációk szintjén
30:20
nem hagy ki egy nyilatkozatot se, hogy elmondja,
30:22
hogy egyébként mennyire jók a magyar-szlovák kapcsolatok,
30:25
akkor egy ilyen helyzetet, egy ilyen csillagállást,
30:28
miért nem arra használ ki a kormány, és miért nem arra használ ki a kormányfő?
30:34
Mondjuk egyébként a szerbiai példát is szem előtt tartva,
30:39
hogy olyan kérdések, amelyek 33 éve megoldatlanok Szlovákiában,
30:44
egy jogállási törvénynek a hiánya, a nyelv hivatalossá tétele megfelelő közigazgatási egységekben,
30:52
törvény a nemzetiségi iskolahálózatról, az intézményeink pozitív diszkriminációjával,
30:58
az önkormányzatunk finanszírozásának, tehát hogy a tengerszint feletti kvótára gondolok most,
31:04
ott az igazságtalanságoknak az eltörlése vagy kiküszöbölése,
31:09
tehát hogy adódik a kérdés, és én nagyon szeretem a konstruktív vitákat,
31:14
meg szerintem az őszinte párbeszédet, szerintem ezt mindenki azért tudja rólam.
31:20
Én erre még a jelenlegi szlovák kormány szimpatizásai és képviselői közül ésszerű választ nem kaptam.
31:30
Hogyha minden adott arra, hogy elinduljunk a magyar-szerb irányba,
31:36
a magyar-szerb együttménykörés irányába,
31:38
adott a magyar kormány is egyébként ebben a konstellációban,
31:40
amit nagyon helyesen mondott elnök úr,
31:42
akkor miért valami teljesen ellentéteset produkálnak?
31:48
Miért valami teljesen ellentéteset?
31:49
És itt kettő indok lehet erre,
31:52
igazából a decemberi szavazást és az azóta történt nyilatkozatokat szem előtt tartva.
31:59
Az egyik a józan ész és a józan önérdeknek a hiánya mellőzése
32:06
akkor, amikor neurologikus kérdések jönnek elő,
32:09
és a dekrétumok kérdése az ilyen.
32:12
Tehát, hogy ilyenkor akkor nem számolunk el nem az, hogy háromig,
32:18
vagy nem az tízig, de háromig sem, hanem zsigerből is ösztönösen reagálunk,
32:23
és előjönnek azok a reflexek, amelyek mélyen vannak.
32:26
Vagy a másik oldalon valami, de ezt én még nem látom, valami olyan politikai érdek az ő részükről,
32:35
amit mi egyelőre nem nagyon tudunk értelmezni,
32:39
csak hogyha ez politikai érdek volt, akkor az lényegében a magyar szövetség és a magyar közösséggel való később együttműködés
32:45
hát szinte kizárásával együtt jár.
32:49
Úgyhogy igazából csak kérdőjeleket látok, csak kérdőjeleket látok,
32:53
hogyha így a szlovák mentalitás meg a mostani szlovák kormány lépéseit kéne értelmeznem.
32:59
Ott viszont pontokat és felkiáltó jeleket látok, hogy nekünk mi a feladatunk.
33:05
És nekünk a feladatunk pedig teljesen világos, és ezt ettől az üttől függetlenül is mindig elmondjuk, képviseljük.
33:13
Nincs olyan tévévita, nincs olyan beszélgetés, nincs olyan konferencia, hogy ezt nem mondanám el,
33:18
hogy mi ennek ellenére sem választunk oldalt.
33:21
Mert egy felvidéki magyar pártnak, meg egyáltalán a felvidéki magyar közösségnek nem az a dolga,
33:29
hogy a szlovák politikai koordinátarendszer szerint határozza meg önmagát.
33:33
Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség szövetségesekre, mert azokra szükség lesz.
33:37
Csak hogy ezt nem eleve kielentve kell megtenni, hanem a mi programpontjaink, a mi témáink és a mi ügyeink leghatározottabb elvszerű,
33:45
ha már itt Durai Miklós szóba jött, tehát az elvű politizálás mentén.
33:49
És hát ebben nagyon is világos a mi célkitűzésünk, meg a mi programjaink.
33:53
Itt már néhányat fel is soroltam, nincs jogállási törvény, kérem szépen.
33:58
Tehát, hogy nincs olyan jogszabály, amely azt lehetővé tenné,
34:03
hogy olyan nemzetiségi tanácsok, mint amilyenek vajdaságban mondjuk,
34:08
nem csak a helyi magyarság, hanem a helyi szlovákság számára is léteznek,
34:13
és lehetőséget adnak egyfajta kulturális, nyelvi, a sajtóvilágában történő mozgástérre.
34:19
Vagy nincs olyan nemzetiségi önkormányzatrendszer, mint amilyen Magyarországon van az ott élő nemzetiségeknek.
34:26
Tehát, hogy ez a jogállási törvény hiányzik.
34:28
Hiányzik egy reális párbeszéd, jogszabályra, hogy ne is beszéljünk egyáltalán párbeszéd,
34:32
vagy nyitottság arra, amire János is utalt, hogy a választási rendszert mondjuk úgy alakítsuk át,
34:37
hogy itt akkor is, hogyha a magyarság tíz évente tíz százalékkal fogy,
34:43
és akkor is, hogyha a többi nemzeti közösségnek a mostani ötszázalékos küszöbb megtartása mellett
34:49
esélye nincs egyfajta nemzetiségi párttal a parlamentbe jutni,
34:53
hogy ezen mondjuk a szlovák politikum miért nem gondolkodik,
34:56
hogy olyan lehetőségeket teremtsünk, hogy az a mi demokráciánkat is gazdagítja,
35:01
hogyha a nemzetiségi szempont megvan.
35:03
Tehát, hogy ez egy következő ilyen szempont.
35:06
És akkor beszéltem a nyelvhasználatról is, és sorolhatnám.
35:09
Tehát a magyar közösségnek és a felvidéki magyar politikumnak tulajdonképpen a múltban is
35:13
és a jövőben is az fogja adni a legnagyobb legitimitást.
35:17
Amikor megkérdezik, hogy miért nem polgári alapon szerveződtök, miért nem ideológiai alapon szerveződtök.
35:21
Gyerekek, azért, mert 93 óta ezek a kérdések megoldatlanok.
35:26
És mi elsődlegesen ezekhez a kérdésekhez és ezeknek a megoldásához kell, hogy megtaláljuk a partnereinket.
35:33
És hogyha jogállási kérdésről beszélünk, akkor az a helyzet, hogy a mostani kormánypártok az elmúlt két hónapban
35:39
erkölcsileg és és politikailag is leszerepeltek a partnerségi teszten.
35:43
Nem azt mondom, hogy végleg, de azt kell, hogy mondjam, hogy etekintetben leszerepeltek.
35:49
Nem, aztán mondom, a harmadik körben.
35:53
Elnök úr, azon tudlak bíztatni, hogy nem lesz harmadik kör, mert itt a szervezők már jelezték,
36:00
hogy pásztor elnök úrnak lassan el kell menni.
36:02
Úgyhogy egy végszóban megfogalmazott üzenetre lennék még kíváncsi és kérésként.
36:10
Bálint, mindezt meghallgatva és a saját tapasztalatod alapján, mi az a bíztató dolog, amit nekünk és Gubik elnök úrnak mondani tudsz?
36:21
A poén kedvéért azért elmondanám visszautalva arra, amit elnök úr mondott, hogy nem tudom, hogy tudják,
36:27
hogy kettő szlovák nemzeti tanács létezik legalább a világon.
36:31
Egyrészt létezik egy pozsonyban ez a parlament, hogyha jól tudom, úgy hívják, hogy szlovák nemzeti tanács.
36:36
Jó, így, így van.
36:37
Meg van egy újvidéken, újvidéken is, újvidéki székhelyen is működik egy szlovák nemzeti tanács azért,
36:43
mert az a szerbiai szlovákok országos kisebbségi önkormányzata.
36:47
Mert hogy a mi enken kívül, a magyar nemzeti tanácson kívül Szerbiában még 23 nemzeti közösségnek van
36:56
alkotmányos törvényes felhatalmazással bíró nemzeti tanácsa, országos kisebbségi önkormányzata a szlovákoknak is.
37:04
Ez csak úgy az érdekesség kedvéért mondom.
37:06
Egyébként a szerb-szlovák viszony is nagyon jó, és van egy Vucsics Orbán-Ficó tengely, meg Pellegrini köztársasági elnök úr is egy néhány héttel ezelőtt járt Belgrádban.
37:19
A szerbek nagyon szeretik a szlovákokat, mert nem ismerték el Koszovó függetlenségét, az öt ország egyike az Európai Unióból, vajon miért nem, ez maradjon a levegőben.
37:31
Hogy mi az üzenet?
37:33
Nagyon-nagyon egyszerű az üzenet.
37:35
Én senkit nem szeretnék meggyőzni az itt ülők közül, mert nagyon sok mindenkit ismerek személyesen is, mert működtünk együtt, dolgoztunk együtt, küzdöttünk együtt a nemzet ügyeiért.
37:48
De az önök révén mindenki máshoz szólnék itt a felvidéken.
37:54
Tehát azt kell mindenkinek megérteni a Kárpát-bedencében, amit mondtam az elején is, hogy magyar érdeke csak magyar párt tud érvényre juttatni.
38:03
Az, ami nekünk magyaroknak fontos, az nem lehet fontos a szerbeknek se nálunk, meg a szlovákoknak se önöknél, meg a románoknak se Erdélyben, és így tovább, és így tovább.
38:16
És nem lehet az, hogy a magyaroknak ne legyen az fontos, hogy egyenrangú állampolgárai legyenek annak az államnak, amelynek az állampolgárai vagyunk.
38:25
Tehát a magyar szövetséget vissza kell az itteni közösségnek juttatnia a pozsonyi parlamentbe.
38:32
Ennyire egyszerű.
38:33
És önök ennek érdekében mindent megtesznek, de ezt kell az embereknek, ezt kell a választóknak megérteniük, és akkor lehetnek olyan sikerek,
38:42
mint amilyeneket mi Szerbiában meg tudtunk valósítani.
38:46
Mert a Vajdossági Magyar Szövetség 31 éves fennállása alatt 28 éven át volt országos parlamenti párt a mai nap is.
38:58
Tehát ezt nem lehet a törvényhozáson kívülről, ezt nem lehet sehogy máshogy.
39:04
És hogyha megkérdezik az emberek, hogy miért a Magyar Szövetségre, meg miért a gubiklacira, meg miért azokra, akik jönnek és kérik a szavazatot.
39:13
Hát azért, mert ez az egyetlen magyar opció.
39:17
Tehát önöknél is eljutottak arra a szintre, hál' Istennek, nem most, már nagyon régen, hogy a Magyar Szövetség az egyetlen magyar opció.
39:25
Tehát nem lehet azt mondani, hogy jó, de hát akkor most veszek szenek a magyarok, meg akkor döntsék már el, meg akkor most ezek közül kire.
39:34
Tehát magyar érdeket, magyar párt, a magyar párt pedig a Magyar Szövetség.
39:37
Ennyire egyszerű, és akkor lehet ebben az ügyben is lépni, és akkor lehet az összes többi ügyben lépni.
39:43
Ezt kell az itteni magyar közösségnek megértenie és elfogadnie.
39:54
Elnök úr, én ennél szebb zárszót nem tudnék mondani.
39:58
De azért akarsz?
39:59
Elnök úr, köszönöm szépen.
40:01
Én csak annyival egészíteném ki, hogy a mérteket elmondtad és hitelesebben mondtad el, mint hogyha a Magyar Szövetség elnöke a saját pártja mellett kampányolna.
40:09
Tehát, hogy én ezt nem is fogom itt megtenni, meg talán ebben a körben nem is szükséges.
40:14
De egy szemponttal viszont kiegészíteném, hogy az, hogy miért fontos, ez szerintem evidens.
40:21
De az, hogy mi az idővel küzdünk, az lehet, hogy nem mindenki számára evidens.
40:27
Az, ha ott van a Magyar Párt a pozsonyi törvényhozásban, akkor megszülethet kiegyezés, történelmi kiegyezés a szlováksággal.
40:35
Ha nincs ott, akkor nem fog megszületni ez a történelmi kiegyezés.
40:39
Ha a Magyar Párt nincs ott a pozsonyi parlamentben, akkor születhetnek ilyen ostoba törvények és ilyen BTK-kiegészítés.
40:46
Ha ott van a parlamentben, akkor nem születhetnek ilyen törvények és ilyen kiegészítés.
40:52
Említettem az időfaktort, és kettő adatot mondok, ami most szembe jött és melbe vágott az elmúlt napokban.
41:03
A szemmet, azért mondom, mert jó messze van, a beiratkozás, magyar iskolába 16 diákot irattak, a szlovákba 70-et.
41:14
Ez az idei adat.
41:17
És mondok egy másik sokkoló adatot, mert kettő hasonló méretű és egyébként fontosságú városról beszélünk,
41:27
ha az adott közösségekről beszélünk, vagy adott közösségre gondolunk.
41:31
Komáromi születésszám 2025-ben, talán 120-6-130, most pontosan nem tudom, de a kettő között valahol,
41:40
Székely udvarhely, mind a kettő 40 ezeres város, ezer gyerek született.
41:48
Tehát, hogy ebből, tisztelt hölgyek és urak, tegyük föl magunknak a kérdést,
41:55
hogyha 2027-ben, vagy történjen a választás bármikor, nem lesz egy olyan politikai szereplő,
42:04
akire ez a magyar közösség mindebben számíthat,
42:08
akkor ezt a nagyon durva demográfiai, és egyébként a demográfiából következik minden,
42:14
iskoláink fenntartása, a civil szervezeteknek az épülése,
42:18
politikai képviselet, mert nem lesz ki szavazzon,
42:21
akkor tisztelt hölgyek és urak, nem lesz, aki megállítsa ezt a folyamatot.
42:25
Tehát most még, 2027-ben megtehetjük,
42:29
aztán már egyáltalán nem biztos, hogy erre még marad esélye a közösségünknek.
42:33
részemről ez a zárszó, és köszönöm szépen.
42:36
Köszönöm szépen, urak.
42:39
Az üzenetet szerintem mindenki megértette.
42:42
Köszönjük szépen.